Nyitólap » narancs » Recent Articles:

Gyömbéres-narancsos sütőtökleves

február 14, 2012 Levesek Nincs hozzászólás
Variációk sütőtöklevesre...
Még mindig nem fogytam ki a sütőtökös finomságokból. Egyszerűen nem tudom megunni ezt a fajta levest, szívesen készítem minden héten (főleg hétfői napokon). A korábbi variációknál a sütőtököt sütőben készítettem el, majd adtam hozzá a leveshez, ebben a könnyed gyömbéres-narancsos változatban csak simán megfőztem az alaplével együtt. Az eredmény egy igazán selymes, a gyömbértől kissé fűszeres, a narancstól könnyű és pikáns leves. Itt, Dublinban minket eddig elkerült a nagy tél (ma 10 fok várható), amit nem bánok. Azért nagy hideg nélkül is jólesik egy kis melengető leves. Hozzávalók kb. 4 személyre 1 nagyobb sütőtök (butternut squash, kb. 1 kg) 1 vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 2 darab narancs (frissen kifacsarva) 1 buci gyömbérgyökér 2 darab sárgarépa (opcionális) 1 liter zöldségleves alaplé (Kallo Organic kockából) nagy szemű tengeri só olívaolaj A hagymát feldarabolom és kevés olívaolajon üvegesre párolom. A gyömbért megpucolom és a hagymába reszelem, picit átforgatom benne majd hozzádobom a megmosott, megpucolt, felkockázott sütőtököt, felkarikázott sárgarépát és felöntöm kb. 1 liter zöldségleves alaplével (csak éppen ellepje a zöldségeket, hiszen jó sűrűn szeretem). Összeforralom majd alacsonyabb hőfokon bugyogtatom és puhára főzöm a zöldségeket. Nagy szemű tengeri sóval ízesítem, és amikor a zöldség már majdnem puha, öntöm hozzá a frissen facsart narancsok levét is. Szintén a főzési folyamat végén adom a levesbe a összetört fokhagymagerezdet. Botmixerrel összepürésítem és máris fogyasztható. Vigyázat, jó kedvre derít!

panna cotta naspolyás narancszselével és tonkababos csokoládéöntettel, valamint panettone egyszerűen

november 30, 2011 Desszertek Nincs hozzászólás
Karácsonykor igyekszik az ember azokkal az ételekkel meglepni a szeretteit, amiről tudja, mindenki nagyon szereti, s majdhogynem ezért várja az ünnepi jövés-menést, egyik rokontól a másikig.
Így vannak ezzel az olaszok is.
Karácsonykor sok ízletes fogás kerül az asztalra, de van két olyan desszert, ami ilyenkor egyik asztalról sem hiányozhat.
DOLCE VITA - AZ ÉN (ÍZ)VILÁGOM: DOLCE NATALE - ÉDES KARÁCSONY - PANNA COTTA NASPOLYÁS NARANCSZSELÉVEL ÉS TONKABABOS CSOKOLÁDÉÖNTETTEL, VALAMINT PANETTONE EGYSZERŰEN
Panna Cotta
Hozzávalók - 4 személyre -
- 5 dl tejszín
- 5 tk. cukor
- 3 lap zselatin
- 1 vanília kikapart magja
zselé
- 3 narancs leve
- 8 naspolya húsa
- 1 ek. citromlé
- 1 ek. cukor
tonkababos csokoládéöntet
- 10 dkg tejcsokoládé
- 2 tk. tonkabab lereszelve
- 5 dl tejszín
Elkészítés
panna cotta
A zselélapokat beáztatjuk néhány percre, s közben a tejszínt, tejet, cukrot, vanília magot forráspontig melegítjük, de nem forraljuk fel. Ekkor kivesszük a vízből a zselatinlapot, kinyomkodjuk, és a tejszínhez adjuk. Ha feloldódott, leszűrjük és formába öntjük. Minimum 5-6 órát hagyjuk a hűtőben dermedni, de akár egész éjszakára is ott maradhat.
zselé
A zselatinlapot ismét pár percre vízbe tesszük, közben megpucoljuk a naspolyát és leszedjük a húsát. Enyhén megmelegített, de nem felforralt narancslében elkeverjük, amihez hozzáadtuk melegítéskor a citromlevet és cukrot, majd hozzáadjuk a kinyomkodott zselatinlapokat. Leszűrjük amikor kihűlt és formába öntjük. Megvárjuk amíg megdermed, majd a panna cotta tetejére helyezzük.
tonkababos csokoládéöntet
A csokoládét a tejszínnel felolvasztjuk, majd amikor már folyékony, hozzákeverjük a tonkababot. Ha kihűlt, a panna cotta köré öntjük. Azért használunk tejcsokoládét, mert a tonkababnak a keserű mandulára emlékeztető íze van, s a tejcsokoládé hozza ki legjobban az ízvilágát.
PANETTONE EGYSZERŰEN
Hozzávalók – 1 darabhoz –
- 12,5 dkg liszt
- 7,5 gr friss élesztő
- 3 dkg cukor
- 0,5 dl tej
- 5 dkg vaj
- 0,5 db. citrom reszelt héja
- 2 kisebb db. tojás sárgája
- 1 csipet só
- mazsola, kandírozott citrom – és narancshéj apróra vágva
Elkészítés
Az olaszok ezt a süteményt nagyon körülményesen is el tudják készíteni, de van egy egyszerű változat, ami éppolyan jó, semmiben nem különbözik a több, mint 1 napos eljárástól.
Az élesztőt a cukor felével felfuttatjuk meleg helyen a langyos tejben. Amikor kész, a lisztet egy tálba öntjük, a közepén lyukat készítünk. Beleöntjük a felfuttatott élesztőt, hozzáadjuk a maradék cukrot, a sót, a vajat, a citromhéjat és a tojások sárgáját, majd tésztává dagasztjuk – ha valakinek van kedve tésztadagasztó géppel elkészíteni, úgy is lehetséges -. A végén hozzádagasztjuk a gyümölcsöket is. Majd letakarjuk és langyos helyen a duplájára kelesztjük.
Amikor kész, egy tetszőleges formát, amiben lehet sütni, kibélelünk sütőpapírral – van aki virágcserépben készíti, van aki tortaformában -, beletesszük a masszát és 180 fokosra melegített sütőben kb. 40 perc alatt megsütjük. A végén végezzünk rajta szúrópróbát egy hústűvel, hogy megsült-e, mert ez a sütemény elég magas lesz, lehet, kell még neki majd egy kis idő.

Brandys, narancsos, rozmaringos sütőtökkrémleves

november 19, 2011 Levesek Nincs hozzászólás
A napokban vacsorára hívtam az egyik barátnői társaságom. Sütőtökös-amarettis raviolit szolgáltam fel nekik többek között, mert ezt kérték.
Az egyik barátnőmet annyira megragadta ez a dolog, hogy hozott ajándékba egy sütőtököt, talán gondolván, hogy mindig szükségem van egyre itthon :-).
Túl nagyot nem tévedett, hiszen nagyon szeretem a sütőtököt. S már akkor elhatároztam, levest készítek belőle.
BRANDYS, NARANCSOS, ROZMARINGOS SÜTŐTÖKKRÉMLEVES
Hozzávalók - 4 személyre - 
-          85 dkg sütőtök
-          ¾ db. narancs leve és ½ narancs reszelt héja
-          1 szál rozmaring
-          1 ek. vaj
-          1 db. kisebb krumpli
-          1 db. kisebb vöröshagyma
-          2,5 ek. barna cukor
-          1 l húsleves lé – akár kockából készült is lehet –
-          1,8 dl tejszín
-          1,5 ek. brandy
-          só, bors, szerecsendió
-          balzsamecet a végén a tetejére
Elkészítés
A tököt darabokra vágjuk és 200 fokos sütőben puhára sütjük. Amíg sül, addig a hagymát és a rozmaringot apró darabokra vágjuk és a vajon megpároljuk. Amikor már megpuhult a hagyma, hozzáadjuk a barna cukrot és enyhén megkaramellizáljuk. Ekkor hozzáadjuk a húslevest, beletesszük az apróra vágott krumplit és pár perc alatt összefőzzük, hogy a krumpli puha legyen.
Ekkor levesszük a tűzről, beletesszük a héjából kivett és darabokra vágott sült tököt és botmixerrel összepépesítjük.
Beletesszük a narancslevet, narancshéjat, brandyt, sót, borsot és szerecsendiót, s 1-2 percre visszatesszük a tűzre, hogy az alkohol elpárologjon belőle.
Lehúzzuk a tűzről és folyamatos keverés mellett hozzáöntjük a tejszínt.
Tálaláskor meglocsoljuk tányéronként 1 tk. balzsamecettel.

Ázsiai narancsos chilis csirke

október 21, 2011 csirke Nincs hozzászólás
Réges-régen ettem már narancsos csirkét kínai étteremben, nagyon ízlett. Ez nem pont olyan, de ez is nagyon finom, nagy sikere volt nálunk. De mi egyébként is nagyon szeretjük az fűszeres ázsiai konyhát, meg a chilit is. Rizzsel tálaltam, de tésztával is el tudom képzelni.
Hozzávalók: 60 dkg csirkemell vékony csíkokra vágva A páchoz: 2 ek. szójaszósz 2 ek. reszelt gyömbér 2 ek. balzsamecet pici só őrölt bors 3-4 ek. burgonyakeményítő (kukoricakeményítő is jó) Olaj a sütéshez Narancs szósz hozzávalói: 2-2,5 dl friss narancslé 3 ek. narancs lekvár 1 ek. balzsamecet 1 tk. chilipor (ízlés szerint) 1 tk. só 2 tk. keményítő friss chilipaprika apróra vágva (elmaradhat) A csirkemellfilét vékonycsíkokra vágtam, de bármilyen filézett húst lehet használni, sőt nagyon finom sertéshúsból is, sóztam és borsoztam. A sóból csakpici kell, hiszen a szójaszósz is elég sós. A páchoz a szójaszószt, a gyömbért, a balzsamecetet kikevertem, majd beleforgattam a húscsíkokat. Fél órát hagytam állni, majd egyenletesen megszórtam a keményítővel és forró olajban pár perc alatt kisütöttem a húsokat. Nem kell túl sok olaj, éppen csak lepje el a húst. Papírtörlőre szedtem a kisült húst, majd elkészítettem a szószt. Egy serpenyőben elkevertem a narancslevet, narancslekvárt, sót és a balzsamecetet a keményítővel. Habverővel szép simára lehet keverni, majd folyamatosan kevergetve kis lángon besűrítettem a szószt. Ha nagyon sűrű, lehet egy kis vizet adni hozzá. Hozzáadtam az őrölt chilit, ki mennyire bírja a csípőset, annyit tegyen bele, még apróra vágott friss chilit is tettem bele, mert mi nagyon bírjuk:) Ilyenkor meg kell kóstolni, ha túl savanyú, pici cukor, vagy narancslekvár, méz mehet hozzá, esetleg kicsi só, mindenki a saját ízlésének megfelelően ízesítheti. Nagyon szép színe lesz a szósznak és nagyon finom. A válogatós párom is repetázott, pedig állítólag nem szereti a gyümölcsös húst. Nem is akarta elhinni, hogy narancs van benne. Különleges ízek kedvelői bátran próbálják ki:)

Narancsos-csokis keksz

szeptember 24, 2011 Desszertek Nincs hozzászólás
Ez a keksz úgy indult, hogy Puffin receptjét fogom reprodukálni, de aztán alapanyag hiány miatt (110 g vaj helyett nekem csak 100 g volt) módosítottam rajta egy keveset. No meg amit már tőlem megszoktatok ez is teljes kiőrlésű liszttel készült. Süteményekbe tönkölylisztet szeretek használni, valahogy kevésbé "ízes" liszt, ami nem mondható el a rozsról például. A rozsnak én úgy érzem annyira markáns az íze, hogy nem minden desszerttel passzol.
Hozzávalók:
100 g vaj
100 g nádcukor
1 tojás
1 bio narancs héja és leve (30-40 ml)
40 g csokicsepp (étcsokoládé)
1/2 tk. sütőpor
190 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
 A vajat megolvasztom, hozzáadom a nádcukrot és a kissé felvert tojást. Narancs héját reszelem, levét kifacsarom. Hozzáadom azt is. Beleszórom a csokit, majd a lisztet és sütőport. Hűtőbe teszem a tésztát fél vagy egy órára. Sütőpapírra golyókat formázok belőle (1 teáskanálnyi masszából) és egy kanállal vagy pohár aljával kör alakúra lapítom. 170-180 fokon 6-8 perc alatt aranybarnára sütöm.

Banános-narancsos palacsinta

szeptember 3, 2011 Desszertek Nincs hozzászólás

Narancsos sárgarépa krémleves

augusztus 6, 2011 Levesek Nincs hozzászólás
Ez egy igazi karotin bomba! Mind a sárgarépa mind a narancs jelentős béta -karotin tartalma nyáron segíti a barnulást, télen pedig egyszerűen pótolja a vitaminokat. A béta karotin szint emelkedése csökkenti a rák kockázatát , valamint erős antioxidáns is, ezért véd a szabadgyökök károsító hatásával szemben.
A narancs és a sült sárgarépa ebben az édeskés , ám de pikáns tejszínes krémlevesben bontakoztatja ki gyógyító és barnító hatását.
Hozzávalók:
8 db sárgarépa
2 liter húsleves (lehet kockából is)
1 db narancs
gyömbérpor
őrölt szerecsendió
chili
só, bors
1 ek. borecet (elhagyható)

Svéd áfonyás sütemény ribizlivel

június 11, 2011 Desszertek Nincs hozzászólás
Egy olyan napon, amikor elfogyott a bonbonunk, kint nyár helyett ősz van, de legalább annyi örömünk lehet, hogy a legfinomabb gyümölcs - szerintem -, a ribizli megjelent a piacon, nincs más dolgunk, minthogy egy olyan országba "utazzunk" és készítsük el egy közkedvelt süteményüket, ahol szinte mindig hűvös az idő - leginkább azért, mert eléggé északon van :-D -. Ez az ország nem más, mint Svédország.
Ha ellátogatunk a valóságban is a svédekhez, minden pékségben lehet találkozni ezzel az áfonyás süteménnyel - amelyet én most ribizlivel párosítottam -.
Garantáltam mondhatom, az egyik legfinomabb sütemény, amit valaha is ettem.
SVÉD ÁFONYÁS SÜTEMÉNY RIBIZLIVEL
 

Narancsos spenótos spárga kecskesajttal

Van ám spárga is, persze spenóttal. Még mindig fehér, bár ez az étel épp zölddel is kiváló, sőt, de az igazsághoz most az is hozzátartozik, hogy az éjszakai fotózásban még nem vagyok annyira jártas, hogy egy csupa zöld ételt bevállaljak. Szóval ezért most fehér a spárga, de aki a zöldet kedveli inkább, az készítse azzal nyugodtan. Az étel kvalitásairól meg annyit, hogy a lent szereplő, egyébként szerintem 3 főre elég adagot az én kicsi fiam majdnem teljesen egyedül megette. (a spárgát pedig elkeresztelte “sápgának”, de ez most mellékes)

 

Narancsos édeskömény saláta szárított sonkával

április 23, 2011 Saláták Nincs hozzászólás
Az édeskömény nálunk nem annyira terjedt még el pedig sütve isteni édeskés íze van, nyersen pedig érdekes ánizsos íze és illata van.
Az édeskömény áldásos élettani tulajdonságai közül kiemelném a haspuffadás csökkentő hatását. Nem véletlenül adnak a kisbabáknak édeskömény teát ha nem tudnak aludni a görcsök miatt.
Hosszú ünnepeknél, ahol jobbnál jobb fogásokkal terheljük a gyomrunkat érdemes beilleszteni a menübe ezt a finom salátát.
 

Legújabb vélemények:

  • martinelli: Nagyon jól néz ki!...
  • recepti: Ubozavam ovo corbu. Vraca u zivot...
  • Kovácsné Márta: Szia, nagyon jól néz ki a humuszod, én dió helyett szezámpürét használok és a tetejét megszórom gránátalmával. Nyáron szoktam keverni hozzá friss kori...
  • babi: finom...
  • Ildi: jó lett...
UA-1101474-22