A fiam kedvenc süteménye ez. Így aztán nem először jutott eszembe, hogy ebből készüljön a születésnapi tortája. Eddigi próbálkozásaim azonban csak fél sikernek bizonyultak. Bár a vendégseregnek mindig ízlett, a fiam csak annyit mondott, hogy a cukrászdai jobb... Hogy hogyan lehet segíteni ezen a problémán? Legegyszerűbben persze úgy, hogy cukrászdából rendeljük a tortát. Ha pedig inkább kihívásokat keresünk, akkor megszerezzük a cukrászreceptet. És igen, én szeretem stresszelni magam... De ezúttal meg volt az eredmény: "kicsit házias az íze, de jó". Ugyan mi másra számíthatnék egy kamasztól... A nagycsalád többi tagja azonban egyértelműbb elismeréséról biztosított és szerintem is jól sikerült. Mindenesetre, ha egyszer majd nem a fiam kényes ízléséhez igazodva sütöm meg, akkor azért megfűszerezem egy kicsit. A tésztát szegfűszeggel, a krémet reszelt narancshéjjal.
15 dkg mézet összelangyosítotam
15 dkg cukorral és
7.5 dkg margarinnal. Öntöttem hozzá
kb 0.5 dl tejet (max. 1 dl, attól függ, ne legyen túl lágy), majd belekevertem
1 egész tojást is. Ehhez a folyékony keverékhez szitáltam hozzá
50 dkg lisztet és
1/8-ad csomag szódabikarbónát és
egy csipet fahéjat. A kissé ragacsos tésztát hűtőbe tettem, míg elkészítettem a krémet.
6 dkg grízt összekevertem
0.5 l tejjel és
csipet sóval, majd megfőztem. Közben
12,5 dkg puha margarint habosra kevertem
10 dkg porcukorral és
2 csomag vaníliás cukorral. Ha a tejbegríz kihűlt, akkor adagonként a cukros krémhez kevertem.
Az időközben simává, jól formázhatóvá vált tésztát 4 felé vágtam és 24 cm átmérőjű köröket nyújtottam belőlük, amiket aztán 175 fokos sütőben egyenként kb 10 perc alatt megsütöttem. Ezután a sütemény összeállítása következett: tészta, fél adag krém, tészta, baracklekvár jó bőven, tészta, másik fél adag krém, tészta. Pár órán át hagytam hűlni, összeérni, puhulni, majd egy éles késsel körbevágtam a szélét, hogy sima legyen.
kb 10 dkg ét tortabevonóval vontam be és tálalás előtt tejszínhabbal díszítettem. Ez a tálalás azonban inkább csak másnap legyen, kell egy kis idő, míg a lapok megpuhulnak és az ízek összeérnek.
A friss füge az ország északi részén elég kétesélyes, gyakran bele lehet futni az ízetlen, éretlen példányokba. Szerencsére velem most nem ez történt. Egy kosárnyi finom, édes gyümölcsöt sikerült szereznem, amit persze részben csak úgy, magában megettünk, aztán készült belőle egy egyszerű saláta, prosciutto crudoval, rukkolával, kecskesajttal, olívaolajjal, balzsamecettel, a maradék pedig isteni portósi fügeként végezte fagylalt mellé.
A tejfölös alapú fagylaltot egyébként érdemes kipróbálni, nagyon finom, krémes, annak ellenére, hogy nem főzött hozzá az alap. A gorgonzola mennyisége pedig ízlés kérdése, én dekánként adagoltam a masszához, és négy deka tűnt az optimálisnak számunkra, de ez egyéni ízléstől függően több és kevesebb is lehet.
Aztán ki tudja, hátha még szerencsém lesz az idén egy újabb adag friss fügéhez…
Inkább csak ötletadónak szánom.
