Nyitólap » desszert » Recent Articles:

Sziriniki édes túrófánk

Még januárban orosz főzésen voltam, ahol a céklás csirkeragú mellé, sziriniki sós túrófánkot sütöttünk köretnek. Nagyon tetszett az állaga és az elkészítésének egyszerű módja. Már akkor eldöntöttem, hogy elkészítem az édes változatát is, édes tejföllel tálalva. 500g túró – 1,5-2 csapott kanál cukor – 2 vaníliás cukor – csipet só – kb. 4 kanál liszt 1 nagy doboz tejföl – 1 vaníliás cukor – ízlés szerinti cukor  túrót és az összes hozzávalót jól összekeverjük. Azért írtam, hogy kb. 4 kanál liszt szükséges hozzá, mert a mennyiség függ a túró nedvességtartalmától. Nekem pont elég, volt, hogy egy jól kezelhető masszát kapjak. Formázzunk kb. egy ujjnyi vastag tallérokat és kevés olajon, mindkét oldalát süssük szép sötét aranybarnára. A tejfölt csak keverjük el a cukrokkal és tálalhatjuk is. Hűtőben több napig is eláll a nyers massza, így ha lehet, mindig frissen süssük ki az étkezésre szánt adagot.

Őszibarack tésztakoszorúban

február 19, 2012 Desszertek Nincs hozzászólás
Már alig merem leírni, mert lehet hogy nagyon unjátok,  de ma megint  Michel Roux "tészta varázs" című könyvéből készítettem el ezt a desszertet. Mivel az eddig kipróbált receptek, mind nagyon finomak voltak, a tészták pedig a Mester tanácsait követve szerintem tökéletesre vizsgáztak, így egyszerűen nem tudom megállni, hogy minden tésztafajtát ne próbáljak ki. (eddig kipróbált receptek itt megtalálhatóak) Most éppen az égetett tésztára, és erre az egyszerű, ám nagyon finom őszibarackos tésztakoszorúra esett a választásom. Égetett tésztát már többször, ám különböző mennyiségű hozzávalókból készítettem, és eddig is megvoltam elégedve a végeredménnyel. Mivel ez a tészta ugyanazokból a hozzávalókból, de más-más arányban hozzáadva készült, így azért a különbség érzékelhető volt. Bevallom én megint kicsit leegyszerűsítettem a folyamatot, mert nem habzsákból nyomtam ki a tésztát, hanem egyszerűen csak rákanalaztam a sütőpapírra, és nedves kézzel megformáztam. (a habzsák használata számomra mind a mai napig kihívásnak számít, és ha csak tehetem eltekintek tőle) Sütés után egy nagyon finom mandulával megszórt ropogós tésztát kaptam, melyet az előzőleg megkaramellizált őszibarackkal koronáztam meg. Tálalás előtt a tetejére rácsorgattam a kissé besűrűsödött karamellt, és pár perc múlva, már csak az üres tányérok látványa fogadott.
Hozzávalók 8-10 db tésztakoszorúhoz:
60 ml tej
60 ml víz
1/2 mk só
50 g vaj
1/2 tk kristálycukor
2 db tojás
70 g liszt
lekenéshez 1 tojássárgája összekeverve 1 ek tejjel
A tejet, a vizet, a sót, és a cukrot egy edénybe tenni, majd kis lángon, kevergetve forráspontig melegíteni.
Ezután levenni a tűzről és apránként, kevergetve beleszórni a lisztet. Addig keverni, még teljesen csomómentes, sima tészta lesz.
Ezután visszatenni a tűzre, és közepes lángon, 1 percig, folyamatosan kevergetve, megpirítani a tésztát, majd levenni a tűzről.
A forró tésztához egyesével hozzákeverni a tojásokat, hogy egy sima, fényes tésztát kapjunk.(én robotgéppel kevertem simára, de fakanállal is keverhető)
Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd a tésztát habzsákba tölteni, és 7-8 cm átmérőjű, kb. 1 cm magas tésztakorongokat nyomni rá. (én rákanalaztam a papírra a tésztát, és nedves kézzel megformáztam a korongokat)
Ezután lekenni a tojássárgás-tejes keverékkel, majd megszórni mandulaforgáccsal.
Előmelegített sütőbe tenni, és 200 fokon 20 perc alatt aranybarnára sütni. A sütési idő felénél a sütőajtaját résnyire kinyitni, hogy a gőz eltávozzon, így a tészta ropogós lesz.(én egy fakanalat tettem az ajtóhoz, hogy résnyire legyen csak nyitva)
A sütőből kivéve rácsra helyezni a tésztakorongokat, és teljesen kihűteni.
Karamellizált őszibarack:
8-10 db őszibarack (nekem most befőtt)
10 dkg barnacukor
10 dkg vaj
1 citrom leve
A cukrot és a vajat egy edénybe tenni, majd állandó keverés mellett, világos színűre karamellizálni.
Ezután hozzáadni a citromlevet, majd pár percig kevergetve lassú tűzön továbbfőzni. Ekkor belehelyezni a felezett őszibarackokat, majd a karamellel locsolgatva pár percig főzni, hogy a karamell bevonja a barack felületét. Ezután kiszedni, majd kihűteni a barackokat. (ha frissen szedett őszibarackból készítjük, akkor a barackokat tepsibe tenni, ráönteni a karamellt, és a sütőben kb. 10 perc alatt puhára párolni, közben többször meglocsolni a karamellel)
A tésztakorongokat tányérra tenni, majd mindegyik közepére ráhelyezni egy őszibarackot. A tetejére egy keveset rácsorgatni a megmaradt karamellből, porcukorral kicsit megszórni, majd tálalni.

Túrós muffin mangókrémmel, gránátalmával

február 15, 2012 Desszertek Nincs hozzászólás
Ez sem egy mai darab. Vendégvárónak készült még valamikor januárban, baba korszak előtt. Szerintem finom volt. Mangó, gránátalma és túró igen jó párosításnak bizonyult.
 

Narancsos sajttorta

február 10, 2012 Desszertek Nincs hozzászólás
Egy újabb Michel Roux, Tésztavarázs remekmű. Még sosem sütöttem sajttortát, de barátnőm szülinapjára úgy éreztem tökéletes választás lenne. El sem tudom mondani mekkora sikere volt. Férjem, aki szkeptikusan állt hozzá, azt mondta rég evett ilyen finomat. Egy kis változtatással…

Tészta: 250 g liszt – 200 g vaj v. margarin (enyhén puha) – 100g porcukor – csipet só – 2 tojássárgája Belső: 3 narancsnak a leve – egyik narancs negyedének héja – 250 g mascarpone – 250 g félzsírós tehéntúró – 150-200 g cottage cheese (kiszereléstől függően) – 150 g tejföl – 175 g cukor – 4 tojás – 1 kisebb üveg narancslekvár

A tészta hozzávalóit összedolgozzuk, gyúrjuk, míg homogén állagot nem kapunk. Nem egy kellemes folyamat, de megéri. Egy jól lisztezett munkafelületen nyújtsuk ki a tésztánkat és helyezzük bele a kikent pite- vagy tortaformánkba. Na, én ezt a mozdulatot kihagytam és kézzel egyengettem bele az egész tésztát, úgy hogy kisebb darabokat téptem, majd formáztam meg. Húsz percre tegyük hűtőbe. Ha letelt az idő, a tészta alját villával átszurkáljuk, majd vakar sütjük. Magyarul elősütjük :) A tésztánkra helyezzünk egy sütőpapírt, majd szórjunk bele rizst, babot, lencsét vagy készen kapható sütő golyót. Elősegíti, hogy sütés közben a tésztánk ne púposodjon fel. 170 fokos előmelegített sütőben 30 percig, majd a nyomatékot és papírt kivéve még 5 percig. Óvatosan, hogy ne égjen meg, mert még visszamegy a töltelékkel együtt. Ha a tésztánkat kivettük hűtsük vissza a sütőnket 140 fokra. A krémhez a tojásokat habosítsuk fel a cukorral, majd sorban adjuk hozzá a többi alapanyagot. Érdemes robotgépet használni. Öntsük az elősütött tésztába, majd tegyük a 140 fokos sütőbe, kb. 1,5 órára. Lehet, hogy több idő kell, így érdemes a vége fele tűpróbát végezni. Ha szépen átsült, vegyük ki és tegyük hűlni. A lekvárunkat enyhén melegítsük meg, ha szükséges préseljük át egy szűrőn, hogy ne legyen benne héj és ne legyen darabos, mert szép zselés állagot kell, hogy kapjunk, majd kenjük a torta tetejére. Ettől a pillanattól mehet a hűtőbe. Szeletelésnél, meleg vízbe áztatott éles kést használjunk. A képek nem túl jók, mert ünnepi körülmények között készültek :)

Gesztenyés tekercs

február 7, 2012 Desszertek Nincs hozzászólás
Piskóta: 4 egész tojás, 70gr darált dió, 20gr finomliszt, 80gr kristálycukor. Krém: 250gr gesztenyemassza, 30gr kristálycukor, 2dl hulala, 1evk rum. A diót ledaráltam, és a lisztel elkevertem. A tojásokat a cukorral, kézi habverővel habosra kevertem, majd gőz felett addig vertem, amíg a tojás meglangyosodott, majd a gőzről levéve sűrűsödésig kevertem. Spatulával hozzákevertem a lisztes diót, majd sütőpapírral bélelt tepsiben, és előmelegített sütőben 10 percig sütöttem. A kész piskótát, lisztes konyharuhára borítottam a sütőpapírt lehúztam róla és szorosan feltekertem. Amíg állt, addig a gesztenye masszát a cukorral és a rummal habosra kevertem, majd hozzákevertem a habbá vert hulalát. A piskótát kitekertem, megkentem a krém egy részével, majd feltekertem és a maradék krémmel kívülről is megkentem.  

Jeruzsálemi túrótorta

február 6, 2012 Desszertek Nincs hozzászólás
 
Ma piac sincs, meg lemenni sem volt kedvem. Így abból főztem, amit itthon találtam. Reggel megnézegettem a talonba tett recepteket, a "majdcsakkipróbálomvalamikor" című gyűjteményemet. Volt itthon negyed kiló túróm, és hát megleltem Fűszeres Eszter ezer éve félretett jeruzsálemi túrótorta receptjét. Minden volt itthon hozzá, úgyhogy főztem egy lencsefőzeléket és megsütöttem második fogásként a tortát. Nagyon finom. Könnyű, gyümölcsös, isteni. És elkészíteni is rém egyszerű. Nehézségi fok: még a robotgépet sem kell elővenni hozzá kategória. :) Máskor is fog készülni. Én féladagot készítettem, de a teljes adagot írom le. Hozzávalók egy 18 cm-es tortaformához: 2,5 dl kuszkusz, 5 dl forróvíz, 1 csipet só, 5dkg vaj, 2 tojás, 1 ek. méz. A túrótöltelékhez: 50 dkg túró, 1 kis doboz philadelphia sajtkrém vagy 12 dkg mascarpone vagy 12 dkg natúr vajkrém, 2 tojás, 1 nagy narancs reszelt héja, 3 ek. méz. A sziruphoz: 1 narancs leve, 5-6 evőkanál méz. A tetejére: dió, mandula, mogyoró vagy pisztácia.
A kuszkuszt leöntjük a forróvízzel, sózzuk, mézet adunk hozzá és vajat és lefedjük 15-20 percre. Majd mikor kihűlt, hozzákeverjük a tojásokat is. Közben összekeverjük a túrótölteléket. Én mazsolát is tettem bele, mert nagyon szeretem. A tortaforma aljára vágunk sütőpapírt, belesimítjuk a kuszkusz felét. Rákenjük a tölteléket, és erre jön a kuszkusz másik fele. Na ez nem egyszerű művelet, mert viszonylag lágy a túrókrém. Érdemes kiskanalanként beteríteni a tetejét, aztán finoman elsimogatni. Másik megoldás: kétrétegűre készíteni a tortát, vagyis alulra kerül az összes kuszkusz, rá pedig egyszerűen a túrókrém. Előmelegített 200 fokos sütőben sütjük 40-50 percig. Mikor teljesen kihűl, felvágjuk szeletekre és a sziruppal meglocsoljuk. Dióval vagy mandulával megszórjuk. Nekem volt karácsonyról hántolt mandulám, úgyhogy az került rá, és vérnarancsot találtam felvágni. Szirup: a mézet egyszerűen összekeverjük a narancs levével.
Szerintem kuszkusz helyett kölessel is működik a recept - de azt nem elég áztatni, főzni kell hozzá. Bár az sem egy bonyolult és hosszadalmas mutatvány, elég dupla mennyiségű vízben főzni 10 percig, aztán hagyni a gőzben bepuhulni 20 percig. Mindenképpen mézzel ajánlom elkészíteni, mert ad neki egyfajta könnyedséget és nagyon finom plusz ízt - én vegyes virágmézet használtam a sziruphoz, a tortába pedig jó sűrű repcemézet tettem.

Kukoricalisztes, csokis tojáshabos, lekváros sütemény (gluténmentes)

Két személy is van a közvetlen környezetemben, akik lisztérzékenyek, így ha gluténmentes süteményt készítek, nekik kedveskedek általában. Ha odafigyelünk az alapanyagokra, ugyanolyan élvezeti értékű desszerteket, ételeket készíthetünk. Általában rizslisztet használok (nekem jobban bevált), de kukoricalisztes változatokkal is kísérletezem. Sajnos a liszt minősége nem mindig megfelelő. Jelen esetben is inkább dara volt, mint liszt.Piskóta: 1,5 bögre kukoricaliszt (egy bögre 2,5 dl) – 6 tojássárgája – 6 kanál cukor – 200g vagy v. margarin – 1 vaníliás cukor – kevés citromhéj – fél tasak sütőpor – csipet fahéj – 1 tábla étcsokoládé 2 kocka sora + lekvár Tetejére: 6 tojásfehérje – 4 kanál cukor – 3 sor étcsokoládé A piskótához megolvasztjuk a vajat, majd a tojások sárgáját és cukrot habosra keverjük. Sorban hozzáadjuk az olvasztott csokoládét, citromhéjat, fahéjat és sütőporral elkevert lisztet. Öntsük egy sütőpapírral kibélelt közepes méretű tepsibe, majd elszórva a tetejére tegyünk fél-fél kiskanálnyi lekvár kupacokat. 180 fokos előmelegített sütőben süssük készre. Ha érezzük az illatát, vegyük vissza a hőfokot 160-170-re, vagy fedjük le a tetejét egy alufóliával. Tűpróbával ellenőrizzük. Közben olvasszuk fel a 3 sor étcsokoládét. A tojásfehérjét a cukorral verjük kemény habbá. Ha kihűlt a csokoládé óvatosan forgassuk bele. A sütésnél az utolsó öt percben fedjük be vele a piskótánkat. Ha nem vettük lejjebb a hőfokot sütésnél, most kénytelenek vagyunk, mert inkább szárítani kell a habot, mint sem ráégetni. A lekvár leülepedik a piskóta aljára, de szükséges, mert igazán remek élvezeti értéke lesz tőle a süteménynek.

Torta al limone Meyer citromból

január 26, 2012 Desszertek Nincs hozzászólás
 
Fotó: Krumpli Béla A Komjádi piacon még mindig van Meyer citrom. Szombatonként ez az első, amit megvásárolok. Általában azzal kezdjük, hogy az árussal megbeszéljük: most már tényleg ideje lenne megkóstolni, mert valóban finomabb, mint a "rendes" citrom. Aztán a sorban állók is megcsodálják, kikérdeznek, az ízéről, és bár nem állt szándékukban, de legalább ketten-hárman vásárolnak még néhány darabot. Terjed a Meyer citrom-láz. Az újabb citromokból pedig újabb süteményeket kell sütni. Ha az eddigiek közül választanom kellene, és nem számítom ide a lemon curd-öt, akkor a rolád után ez a kedvenc Meyer citromos süteményem. Eddig. Pedig kicsit töprengtem is, hogy miért pont ezt készítem, amikor a krémes süteményeket jobban szeretem. Szerencsére akkor már javában méricskéltem a hozzávalókat. És bíztam benne, hogy a sziruptól, amivel meg kell majd locsolni a végén, mégsem lesz nagyon száraz. Ehhez képest annyira puha lett, mintha a tetején krém lenne. A kukoricadarával pedig érdemes kísérletezni, imádom a ropogósságát. Ja, és most simán nem érdekelt, hogy mivel kezelték a citrom héját. Belereszeltem a süteménybe, és hittem, hogy nekünk nem árt. Hozzávalók: 15 dkg liszt 15 dkg kukoricadara 20 dkg cukor 3 tojás 2,5 dl tej 15 dkg vaj 1 tk sütőpor 1 Meyer citrom leve és reszelt héja a sziruphoz: 3 Meyer citrom frissen facsart leve 10 dkg cukor A tojásokat szétválasztom, a sárgákat a cukor egyharmadával fehéredésig keverem. Beleöntöm a tejet és az olvasztott vajat, majd belekeverem a két lisztet és a sütőport, a citrom levét és héját. A tojásfehérjékből kemény habot verek, óvatosan belekeverem a lisztes tésztába. Egy 23 cm-es kapcsos tortaformát kivajazok, lisztezek, beleöntöm a masszát, és 160 fokra előmelegített sütőben nagyjából egy óra alatt megsütöm. (Tűpróbát végezzünk!) A sziruphoz a hozzávalókat elkeverem, és addig főzöm kis lángon, míg a cukor elolvad. A forró tortát ezzel locsolgatom, míg felissza az egészet. Ezt a receptet vettem alapul.

Hamis túrógombóc

január 11, 2012 Desszertek Nincs hozzászólás
A receptre Duende oldalán lettem figyelmes, és már annyira szerettem volna valami túrósat enni. Azóta már fellapoztam én is a Horváth Ilona féle szakácskönyvet és megtaláltam. Nagyon finom lett, ezentúl rendszeresen fogom készíteni. Nagyon tetszik, mégha nem is igazi túró, de legalább a feeling az megvan:) Kérdezték a gyerekek, hogy honnan szereztem túrót, mindenki azt hitte igazi túró, szóval király:)
1 liter joghurt (lehet, kefír,aludtej) 20 dkg búzadara 1/2 kk. só 2 cs. vaníliás cukor 2 ek. kristálycukor forgatáshoz: darált dió, porcukor A joghurtot simára kikevertem a sóval, a cukrokkal és felforraltam. Ekkor hozzáadtam a búzadarát is és kis lángon állandóan kevergetve főztem, amíg a daraszemek szépen megduzzadtak, és jó sűrű lett a massza. Hagytam kihűlni, közben még tovább sűrűsödött. Mikor kihűlt a massza, akkor vizes kézzel kis gombócokat formáztam belőle és meghempergettem a cukros dióban. De persze lehet pirított morzsában is. Volt aki tejföllel ette, de volt hozzá még maradék narancsmártás is.  

Gesztenyés rolád

december 25, 2011 Desszertek Nincs hozzászólás
A kép nem lett túl jó,ezért kissé satíroztam,sajnos másikat nem tudtam készíteni,elfogyott. Hirtelen ötlettől vezérelve készült,de annál nagyobb sikere volt! Hozzávalók:kézítek egy barna vizes piskótát: -5 tojás -10kanál cukor -10 kanál liszt -1/2cs. sütőpor -2kanál keserű kakaópor -5 kanál víz A tojásokat ketté választom,a sárgáját a cukorral habosra keverem.A lisztet,sütőport,kakaóport összekeverem,és a tojásoscukros masszához adom,hozzáteszek 5 kaanál hideg vizet,és az egészet jól kikeverem.A tojásfehérjéből kemény habot verek,azt is a masszához keverem,óvatosan,hogy ne törjem-szóval készítek egy normális vizes piskótát- Egy 35x25-ös tepsit kibélelek sütőpapírral,beleteszem a masszát,és 180 fokon 25-30 perc alatt készre sütöm. Egy kissé vizezett konyhaaruhára borítom,leszedem a sütőpapírt,és feltekerem,Így hagyom állni. Krém: -2dl habtejszín(hulala) -25dkg gesztenyemassza -porcukorcukor ízlés szerint(3-4 kanállal tettem,nem szeretjük a túl édeset) -1/2cs. habfixáló -cseresznyebefőtt/vagy meggybefőtt A gesztenyemasszát villával összetöröm,hozzáadom a cukrot,kóstolom.A tejszínt habbá verem,a vége felé beleszórom a fixálót. A gesztenyéhez adok egy kis felvert tejszínt,elkeverem,hogy puhább leegyen.Aztán a gesztenyét a felvert tejszínbe teszem,óvatosan összekeverem. A gesztenyekrém háromnegyedét a kész piskótára kenem,teszek bele egy sor meggyet-a meggyet fel lehet főzni egy kis cukorral,cseresznyepálinkával,és ezt tenni a sütibe,de én most nem tettem-,és az egészet óvatosan feltekerem. Tálaláskor a maradék gesztenyekrémmel,meggyel díszítettem a rolád tetejét.

Legújabb vélemények:

  • martinelli: Nagyon jól néz ki!...
  • recepti: Ubozavam ovo corbu. Vraca u zivot...
  • Kovácsné Márta: Szia, nagyon jól néz ki a humuszod, én dió helyett szezámpürét használok és a tetejét megszórom gránátalmával. Nyáron szoktam keverni hozzá friss kori...
  • babi: finom...
  • Ildi: jó lett...
UA-1101474-22