Hamarosan…
Addig is csatlakozz hozzán facebookon!
recept
Hamarosan…
Addig is csatlakozz hozzán facebookon!
március 22, 2013
Szeretem az egyszerű, és gyorsan elkészíthető leveseket, és ez a borsóleves éppen ilyen. A zöldségek előkészítésével és a főzési idővel együtt, nem tart tovább, mint egy bő fél óra, és már tálalhatjuk is. Levesbetétnek a zöldségekkel együtt kerül bele a rizs, melyből ízlés szerint tehetünk bele többet, vagy éppen kevesebbet, attól függően, hogy milyen sűrű levest szeretnénk tálalni. Én több rizst tettem bele, és sűrűbbre főztem, így aztán igencsak laktató levest kaptam.
március 14, 2013
Visszatért a tél, cudar hideg van, fújj a szél, esik a hó, nem is sorolom tovább. Pedig tegnapelőtt még úgy nézet ki, hogy végre itt a tavasz. Még az ablakon kinézni sincs kedvem, nemhogy kimenni. Mire is vágyna jobban ilyenkor az ember, mint egy finom, forró levesre. Így aztán spenótos lencsekrémlevest főztem, melyet tejszínnel megcsorgatva, és ropogósra sült baconnel megszórva tálaltam. A friss spenótlevelek, a zöldségek, és a zöld lencse (természetesen bármilyen lencsével, elkészíthető) igazán jól illetek egymáshoz. Egy bő fél óra alatt elkészül ez a krémleves, így a munkából hazaérve, átfagyottan, minden spenótkedvelőnek bátran merem ajánlani az elkészítését.
március 13, 2013
Holnap még egy utolsót rúg belénk a tél. Vegyétek elő a maradék bort a hűtőből, csináljatok egy jó fűszeres forralt bort holnap este és nézzetek meg valami jó filmet egy meleg takaróba burkolózva. Pénteken pedig jól fog jönni egy sűrű, melegítő krémleves, pl. ez a kukorica krémleves.
Ami egyszerre téli és tavaszi. Téliesíthető egy kis ropogósra sütött bacon-nel, jóféle kenyérrel, de a színe, az édeskés, könnyed íze, a rászórt újhagyma szára üde, tavaszi ízvilágot kölcsönöz neki. Egy kis csípős paprikával tovább fokozható az élvezet.
Hozzávalók:
1 kg fagyasztott, morzsolt kukorica
2 csomag újhagyma
5 dkg vaj
2-3 evőkanál olaj
3-4 szem krumpli
2 liter alaplé (én a jó öreg adalékmentes Alnatura zöldségleves kockát használtam)
1 dl tejszín
só, bors, chili pehely
bacon
A vajat felolvasztottam egy fazékban, hozzáöntöttem az olajat és a karikákra vágott újhagymát üvegesre pároltam. Beletettem a kukoricát, és a meghámozott, felkockázott krumplit, felöntöttem az alaplével és puhára főztem a zöldségeket. Botmixerrel összeturmixoltam, átpasszíroztam az egészet egy szűrőn, visszaöntöttem a fazékba és felöntöttem a tejszínnel. Habarni nem kell, a belefőzött krumplitól pont jó sűrű lesz. Sóztam, borsoztam. A bacont apró kockákra vágtam és ropogósra pirítottam. A tányéromban megszórtam chili pehellyel, megszórtam a baconnel és a karikára vágott hagymaszárral.
www.varazsfazek.hu E-mail:iroda kukac varazsfazek.hu | recept | receptek | gyors | olcsó | gasztro | képes | gasztroblog |
A varazsfazek.hu-n megjelenő tartalmat a felhasználók szolgáltatják, azokért a felhasználók felelnek. A Varázsfazék fenntartja magának a jogot, hogy a törvénysértő, és nem az oldal témájához illő tartalmakat indoklás nélkül eltávolítsa és a felhasználót kizárja. A Varázsfazék a felhasználási feltételeket bármikor, a felhasználók külön értesítése nélkül módosíthatja. A receptek néha termékmegjelenítést tartalmazhatnak, nem reklám céllal, hanem azok tárgya miatt.
