Nyitólap » Sós sütemények » Recent Articles:

Diófasírt sok sajttal

Már jó ideje foglalkoztat ez a diófasírt kérdés, de valahogy nem volt kedvem hozzá. Aztán eljött a nap jól felpörgettem magam, munka után hozzáláttam, csináltam ezt-azt, többek között ezt is :D Nagyon egyszerűnek bizonyult nem is értem, miért halogattam. Anya annyira drága mindent konyhakészen ad nekem, a diót tisztitva, darálva, a gyümölcsöket befőzve, a zöldségeket fagyasztva, hogy tényleg csak be kelljen fejeznem az ételt. Így most egy adag darált dió is vesztegelt a hűtőben, és már nagyon útban volt :D
Hozzávalók: 20 dkg darált dió 10 dkg füstölt sajt (most parenyica) 10 dkg trapista (most eidami) 2 ek búzadara 1 ek finom liszt 1 ek olaj 4-5 gerezd fokhagyma 4 egész tojás 1 fej lilahagyma apróra vágva
fűszerek: só, bors, pirospaprika, cayenne bors, chili, kömény én most ezeket használtam, de ahogy a fasírtot szokták fűszerezni. Azt az állagot is kell kapnunk, mint a fasírtnál.
A sajtokat lereszeljük, egy nagy tálba minden hozzávalót összekeverünk, állni hagyjuk fél órát egy órát ahogyan  adódik, a liszt kell, hogy megdagadjon. Készíthetünk gombócokat,  olajban kisüthetjük, vagy pástétom formában megsüthetjük. Én ez utóbbit választottam, 180 fokon, 35-40 perc, ha teteje megsült, nem ragad a tűre elkészült.
Egy nagyon finom dolog lett belőle, nem hiányzik belőle a hús, nincs póthús íze, egy önálló nagyon finom szendvicsbe, főzelékre, salátához való finomság lesz. Máskor is meg fogom csinálni. Készítettem hozzá egy citromos joghurtos öntetet salátával mennyei :)

Medvehagymás sajtoskifli

Medvehagymás sajtoskifli

Hozzávalók :
  • 50 dkg liszt
  • 5 dkg élesztő
  • 2 dl tej
  • vaj
  • 1 dl olaj
  • medvehagyma
  • tojás
  • sajt
Elkészítés:
Tejben feloldunk 1 evőkanál cukrot és felfuttatjuk az élesztőt. A liszthez 1 teáskanál sót teszünk. Beleöntjük a felfuttatott élesztőt és az olajat. Összedolgozzuk, és fél óráig kelesztjük.A sajtot megreszeljük, a medvahagymát aprítjuk.
A megkelt tésztát kör alakúra kinyújtjuk, olvasztott vajjal megkenjük, majd derelyevágóval cikkekre vágjuk. A közepébe teszük a darabolt medvehagymát. A körcikkeket feltekerjük.
A kifilket tepsibe helyezzük, tojással megkenjük, megszórjuk, és 180 fokos sütőben hőlégkeverésen megsütjük. Hogy szép színt kapjon, a végén bekapcsolhatjuk a felső grillt is.
 

Részeges-tejfölös pogácsa

Két napja ígértem egy pogácsa receptet, pár hét késéssel ma végre sikerült feltennem az akkor készített fotókat. A recept Vikitől származik,akinek Házias Konyháját ajánlom minden olvasóm figyelmébe!Jófajta receptek,nem fogtok csalódni! Tegnap 200km-re eltávolodtunk itthonról többed magunkkal , beteg- és rokonlátogatást tettünk Petim anyukájánál és a sógornőméknél.Most egy ideig együtt laknak Nagyhalászon.Nyári napsütéses időnk volt egész nap,finom ételek-Sanyi híres zöldségekkel rakott csirkéje nagy sikert aratott nálam.A hidegtál pedig a "fiúk"kedvence volt! Akkor tehát belevágok a közepébe és közlöm a fent említett receptet!Megpróbálom elkészíteni még ma azt a bizonyos Húsvéti ajánlót is!
Részeges-tejfölös pogácsa
Hozzávalók:
- 1 kg liszt
- 25 dkg Rama-lágy
- 5 dkg friss élesztő
- 3 tojássárgája
- 3 evőkanál porcukor
- 1 csapott evőkanál só
- 5 dl tejföl-én egy nagy pohár tejfölt tettem bele és a maradék helyet natúr joghurttal pótoltam
A tetejére:
- 3 tojássárgája
- pirított magok: napraforgó, lenmag, szezámmag
A tejfölt a mikróban meglangyosítottam és belemorzsoltam az élesztőt,majd visszatettem a mikróba és még 10 másodpercre rákapcsoltam,majd itt felfuttattam 15-20 percig.
Összekevertem az összes hozzávalót és összegyúrtam. 30 perc alatt langyos helyen kelesztettem. Átgyúrtam és vastagra nyújtottam. Éles késsel beirdaltam és pogácsaszaggatóval kiszúrtam. Tojással lekentem és a magokkal megszórtam. Előmelegített sütőben szép aranybarnára sütöttem.Sütés közben kicsit megdőltek és "részegesekké" váltak!:)
Könnyű elkészíteni!
Jó étvágyat!
 

Sziriniki édes túrófánk

Még januárban orosz főzésen voltam, ahol a céklás csirkeragú mellé, sziriniki sós túrófánkot sütöttünk köretnek. Nagyon tetszett az állaga és az elkészítésének egyszerű módja. Már akkor eldöntöttem, hogy elkészítem az édes változatát is, édes tejföllel tálalva. 500g túró – 1,5-2 csapott kanál cukor – 2 vaníliás cukor – csipet só – kb. 4 kanál liszt 1 nagy doboz tejföl – 1 vaníliás cukor – ízlés szerinti cukor  túrót és az összes hozzávalót jól összekeverjük. Azért írtam, hogy kb. 4 kanál liszt szükséges hozzá, mert a mennyiség függ a túró nedvességtartalmától. Nekem pont elég, volt, hogy egy jól kezelhető masszát kapjak. Formázzunk kb. egy ujjnyi vastag tallérokat és kevés olajon, mindkét oldalát süssük szép sötét aranybarnára. A tejfölt csak keverjük el a cukrokkal és tálalhatjuk is. Hűtőben több napig is eláll a nyers massza, így ha lehet, mindig frissen süssük ki az étkezésre szánt adagot.

Joghurtos ropi

A fiúknak akartam valami sós rágcsát a szombati mozizáshoz, eszembe jutott a Lillánál látott joghurtos ropi, gyorsan el is készítettem. Persze ezt is megvariáltam kicsit a lisztekkel, és érdemes dupla adagot készíteni, főleg, ha nagy a család vagy vendégek jönnek.
Hozzávalók nálam: 10 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt 5 dkg fehér liszt 5 dkg zabliszt 1,5 dkg joghurt 2 kk. só A tetejére szezámmag és lenmag, pici reszelt sajt. A hozzávalókat összegyúrtam, egy részéből hengereket formáztam és ropinak vágtam fel, a többit kinyújtottam és rombusz alakúra vágtam. A tetejüket szezámmaggal, lenmaggal és némelyiket még sajttal is megszórtam. Sütőpapíros tepsire rakosgattam őket és 180 fokos sütőben 10-15 perc alatt készre sütöttem. A ropiknak keveseb idő kellett, mint a rombuszoknak. Amilyen gyorsan elkészült, olyan gyorsan el is fogyott, finom, egészséges kis rágcsálnivaló, mindenkinek ajánlom.

Apró sós-édes stangli

Hozzávalók: 30 dkg. liszt, 22 dkg. margarin, 2 dkg. élesztő, 2 tojás sárgája, 5 dkg. cukor, teáskanál só ,kevés tej, 10 dkg. reszelt sajt a tetejére. Elkészítése: Kevés tejben /fél dl/ megfuttatom  az élesztőt . A lisztet öszemorzsoltam a margarinnal majd beletettem  a megkelt élesztőt a tojás sárgáját  a cukrot és a sót . Jól összedolgoztam  és  kinyújtottam  kb. fél cm vastagra tojásfehérjével megkentem és a reszelt sajtot rászórtam ezután   derelyemetszővel  vékony csíkokra (stangli formára) vágtam .Tepsibe pakoltam és 20' pihentettem.  Előmelegített sütőben 200 fokon 20' sütöttem. Megjegyzés: A kevés cukortól egészen más az íze mint a hagyományos stanglinak! Finom !!

Fenyőmagos csiga

Nem, nem éledt még fel a konyhám. Ez a csiga még valamikor pocakosan készült vendégvárónak. Hozok ma még egyet, nekem minden verziója nagyon ízlik, hihetetlen gyorsan elkészül és millió variáció létezik aszerint, hogy éppen milyen alapanyagunk van otthon.
 

Kukoricás-fetás lepény

Nálunk lehet bármi ebédre, ha van benne kukorica, vagy mellette ketchup.
Eme lepény mindkét feltételnek megfelel, így a siker garantált.
Hozzávalók:
10 dkg olvasztott vaj
4 tojás
25 dkg juhtúró
15 dkg morzsolt feta sajt
fél liter tej
50 dkg liszt
4-5 evőkanálnyi morzsolt kukorica
egy kiskanál sütőpor
só, fűszerek ízlés szerint
Elkészítés:
A vajat felolvasztom, és elkeverem a tojásokkal. Utána az összes hozzávalót beleteszem a keverőtálba, és robotgéppel pár perc alatt készre keverem.
Palacsintasütőt kikenem olajjal, és három evőkanálnyi masszát teszek bele,mindkét oldalát pirosra sütöm.
Az enyémek ketchuppal ették, de a tejföl, reszelt sajt jobban illik hozzá szerintem. :)

Zöldséges rétes

Hozzávalók: jelen esetben gyorsfagyasztott vajas tészta, 20 dkg. vegyes zöldség/sárgarépa,fehérrépa/, petrezselyem,1 evőkanál búzadara, 1 db tojás, só, őröltbors, olaj. Elkészítése: A zöldséget megpucoltam és  lereszeltem  amin az almát szoktam.A tojást kikevertem jól , hozzá adtam az apróra vagdalt petrezselymet,  darát, sót és az  őröltborsot  majd a lereszelt zöldséget. Jól összekevertem .  Amit használok vajas tésztát abban  a négy lapból kettőt   még korábban kivettem / azért hogy ne legyen fagyos/  lisztes deszkán kicsit kinyújtottam  és a tölteléket  egyik részén elhelyeztem majd feltekertem mint a bejglit.  Olajjal kikent tepsibe tettem és a tésztákat is  megkentem olajjal. Előmelegített sütőben 220 fokon 25' sütöttem. Nagyon finom !

Baconos, fűszeres briós pite

Az előző bejegyzésemben, Michel Roux, 3 Michelin csillagos szakács, Tésztavarázs című szakácskönyvéről írtam, ahol megjegyezetem, hogy ha maga, a tésztakészítés alapjait elsajátítottuk a feltétek és töltelékek tárháza már a fantáziánkra van bízva. Mivel maradt egy adag sós brióstésztám, elkészítettem egy új piteszerű, baconos változatot. Tészta receptjét ITT találjátok Feltét egy kevés ketchup – majoránna – oregáno – metélőhagyma – bacon A tésztát kinyújtjuk vagy kezünkkel eligazgatjuk egy kikent közepes tepsiben, majd megkenjük ketchuppal, megszórjuk fűszerekkel és apróra szelt metélőhagymával (lehet szárított is). A bacon szalonnát kisebb darabokra vágjuk, majd ujjunkkal a tésztába nyomkodjuk. 180 fokos előmelegített sütőben készre sütjük. A tésztát érdemes vékonyabbra nyújtani, mert tapasztalatból írom, nagyon szépen megnő :)

Legújabb vélemények:

  • martinelli: Nagyon jól néz ki!...
  • recepti: Ubozavam ovo corbu. Vraca u zivot...
  • Kovácsné Márta: Szia, nagyon jól néz ki a humuszod, én dió helyett szezámpürét használok és a tetejét megszórom gránátalmával. Nyáron szoktam keverni hozzá friss kori...
  • babi: finom...
  • Ildi: jó lett...
UA-1101474-22