Nyitólap » pulyka » Recent Articles:

Hagymás-gombás pulkyamellérmék

Ez egy olyan gondoltam egyet és összedobtam recept, de annyira finom, hogy azonnal felvettük a családi közkedvencek sorába. Egészséges fogás, de a körettel nehogy elszaladjon az aki a súlyára próbál vigyázni. Aki nem, az egye krokettel... Hozzávalók 3-4 adaghoz 450 g pulykamell (érmékre vágva, azaz egy mell keresztben ujjnyi szeletekre) 2 fej lilahagyma 500 g gomba 1 ek olívaolaj 1 ek mustár 1 dl tejszín (10%-os) kevés citromhéj 1 tk. natúr húslevespor (bioboltból) só, bors, kakukkfű, bazsalikom, fokhagymapor A lilahagymát és a gombát meghámozzuk, félbevágjuk, és a feleket vékonyan felkarikázzuk. Az olíván megpirítjuk a zöldségeket, majd hozzáadjuk a húst is. Addig pirítjuk, míg a hús színt kap. Ekkor hozzáadjuk a fűszereket és a mustárt, a citromhéjat, a levesport, felöntjük kb 3 dl vízzel, és 10 percig főzzük. Ekkor kivesszük a citromhéjat, hozzáöntjük a tejszínt, és előmelegített sütőbe rakjuk (tepsibe átöntve) úgy fél órára, 200 fokra. Addig kell sütni, amíg a kilátszó húsdarabok megpirulnak, a hagym és a gomba pedig beleolvad a mártásba. Mmmennyei... Párolt zöldséggel vagy előfőzött, sütőben megpirított krumplikarikákkal javasolom fogyasztani. 4 felé osztva egy adag: 250 kcal

Baconos pulykatorta

Hozzávalók :
50 dkg pulykamell, 20 dkg szeletelt baconszalonna, 25-30 dkg reszelt trappista vagy füstölt sajt, 1,5 dl tejföl, só, fehér bors, 3-4 evőkanál étolaj
Elkészítése:
A pulykamellet vékonyra felszeljük, sózzuk, borsozzuk. Egy tűzálló tálat kirakunk szeletelt szalonnával. Elkezdjük rá rétegezni a pulykamellet megszórjuk reszelt sajttal, így rétegezzük addig amíg a hús el nem fogy. A tetejére kenjük a tejfölt, amelybe 3-4 evőkanál olajat kavarunk. A tetejét is szalonna szeletekkel beborítjuk. Fedő nélkül sütjük kb. 1-2 órát, amíg szép piros nem lesz a szalonna. Miután megsült egy fél órát hagyjuk az edényben, majd egy lapos tányérra kiborítjuk. Felszeleteljük mint a tortát, rizzsel vagy krumplipürével tálaljuk.

Pulykanyaka zöldséges gulyás

Ugye-ugye, jönnek a hűvösebb napok, az ember vágyik egy kis jó levesre. Pulyka nyaka lapul a fagyiban, talán egy gulyás? A kert még mindig ontja a zöldségeket, tehát uccu neki... Az elkészítés a hagyományos gulyás technikája. A hagymát apróra vágva kevés olajon megdinsztelni, a pulykát fehérre sütni a hagymás zsiradékon, megszórni őrölt ,csípős paprikával, felönteni vízzel,só bors bele és lassú rotyogás közben főzni, főzni. Ha már a hús szinte puha, akkor jöhetnek a zöldségek. Elsőnek a sárgarépa, majd a zöldbab, ami esetünkben a méteres bab, a burgonya és a gomba.1 cső paprika és egy szem paradicsom se maradjon ki, majd 2-3 gerezd fokhagyma belenyomva.4-5 szál zeller zöld, 2-3 nagyobb  lestyán levélke. Ezektől a zöld levelektől lesz fantasztikusan zamatos a levesünk. És kész. Ennyi... 10-15 perc alatt a zöldségek megpuhulnak és már tálalhatjuk is. Most nem írok hozzávalókat,hisz teljesen ízlés dolga,hogy miből mennyit dobunk bele.

Csilis pulyka kukoricával

Nagyon rég nem ettünk pulykát, ugyanis még nem fedeztem fel a környékünkön . Most, viszont véletlenül rátaláltam, így már tudni fogom, hol szerezhetem be. Aki nem kedveli a chilit, vagy gyerekeknek is szánja, bátran kihagyható, és utólag ízesíthető vele, a saját tányérunkon. A pulyka, nagyon hamar elkészült, fél óra alatt és pikáns íz világa,  ismétlésre ad okot!
Hozzávalók:
  • 50 dkg. pulykamell
  • 1 hagyma
  • 2 fokhagymagerezd
  • 1 nagy gogos (pritamin paprika)
  • 3 ek. olaj
  • 1 chili felaprítva
  • 1 kis doboz kukoricakonzerv, vagy 2 cső friss, főtt lemorzsolva
  • fél tk. őrölt kurkuma
  • 2 dl. húsleves
  • 20 dkg. paradicsomszósz (konzerv is jó)
  • frissen őrölt bors, só
  • 2 ek. apróra vágott petrezselyem.
A pulykát kockákra vágtam. A hagymát, fokhagymát megpucoltam, majd felaprítottam. 
A paprikákat megmostam, félbevágtam, csumáját, ereit kiszedtem, majd apróra vágtam.  
A felhevített olajban, megpirítottam a húskockákat, hozzáadtam a paprikát, kurkumát, csilit, hagymát, fokhagymát, kis ideig még együtt pároltam, majd hozzáadtam a húslevest és a paradicsomszószt. Főztem, kb. 20 percet, ekkor tettem hozzá a lecsepegtetett kukoricát, és amikor újból felforrt, levettem a tűzről. Sóval, borssal, petrezselyemmel ízesítettem, és friss kenyérrel tálaltam. 

Kapros pulykacsorba

augusztus 22, 2011 Levesek, pulyka Nincs hozzászólás
Hozzávalók:60 dkg pulykacomb, 2 közepes burgonya, 1 nagy fej hagyma, 1 dl tejföl, 3 sárgarépa, 1 zeller, 1 paszternák, 5 dkg vaj, 1 evőkanál zöldkapor, 2 citrom leve, só, bors Elkészítése:
Helyezzük a pulykacombot egy nagy fazékba. Adjunk hozzá vizet, sót és borsot ízlés szerint. Fedjük be a fazekat és főzzük alacsony lángon, kb. egy fél óra hosszat. Adhatunk még hozzá 1-2 csésze vizet, ha a leves túl vastag lett. Egy nagy serpenyőben melegítsük fel a vajat, adjuk hozzá az apróra vágott hagymát, sárgarépát, paszternákot, burgonyát és zellert. Pároljuk meg, amíg félig puha lesz. Tegyük a levesbe és főzzük tovább még egy óráig. Két citrom levével, sóval és borssal ízesítsük. Tálaljuk a kicsontozott hússal, hintsük meg kaporral és tetőzzük 1-2 evőkanál tejföllel.

Töltött paprika reformosan

augusztus 20, 2011 pulyka Nincs hozzászólás
Mi nem tartunk ünnepet,nem szoktunk.Még gyerekként egyszer voltunk a Pesten és néztük a repülőbemutatót,emlékszem dunakavicsot ropogtattam közben.Már akkor is elbűvöltek a repülőgépek.
Aztán egyszer elutaztunk Debrecenbe a Virágkarneválra,még nagyon kicsi voltam.És egyszer pedig Budán voltam a húgommal együtt kekszgyár szervezésében kekszet árulni,ami nem is volt rossz móka.Sok aug.20.-án másztuk a Mátrát,nekünk ez volt az ünnep.
Ma is lesz egy túra,de csak laza,a hetekben pedig  egy  nagyra is készülünk:)
Az ígért néptáncos fotók holnap kerülnek fel,hacsaknem jön közbe ismét valami.
Az utóbbi időben lassan már mindent megreformálok az egészséges táplálkozás jegyében.Tegnap megalkottam a töltött paprikának az általam is fogyasztható változatát.Mivel nem eszem disznóhúst,ezért pulykából készítettem.Ne tessék elkattintani csak ezért!Igenis nagyon finom és ki kell próbálni!Még hogy nem az igazi pulykával és hogy abból nem lehet készíteni!ÓÓóó,dehogy nem!Tessék egy kicsit nyitottabbnak lenni és nem mereven hozzáállni a dolgokhoz! Remélem akiknek szántam,vették a lapot!:)
Hogy feldobjam ezt az amúgy egyszerű receptet,a rizst bulgurral váltottam fel.Anyukám évek óta gerslivel készíti,de kölessel és hajdinával is szokták mások.Ki fogom próbálni azokat is.
Évek óta nem ettünk töltött paprikát,csak mert valahogy nem kívántuk,eszünkbe sem jutott.
Anya amikor nem ehetett húst,a húst darált gombával váltotta ki,és azzal is isteni!
Ami a fűszerezést illeti,mediterrán jelleget próbáltam adni neki oregánóval és bazsalikommal.
Nagyon kevés cukrot használtam,abból is nádcukrot és xilitet.Liszt helyett pedig barna rizslisztet.
Majdnem büntetlenül lehet így már fogyasztani:)
Ünnep ide vagy oda,mára ezt ajánlom!Könnyű nyári finomság!

Cukkinis,zöldborsós pulykamellragu

augusztus 16, 2011 pulyka Nincs hozzászólás
Újabban szeretem ezeket a "mindent összekutyulni, tejszínnel felönteni és kész" ebédeket. Különösen finomak egymáshoz passzoló sokféle zöldséggel és valami sovány hússal. 1/2 kg pulykamell kis kockára aprítva /próbálom megszeretni a pulyka húsát, kicsit erőltetnem kell/ gyros fűszerkeverék 1/2 fej fokhagyma, áttörve 1 cukkini szintén kockázva 15 dkg zöldborsó, lehetőleg zsenge 1-2 dl tejszín 1 rúd natúr ömlesztett krémsajt olaj rizs petrezselyem A pulykamell kockákat jól befűszereztem a gyrossal, szeretem ezt a fűszerkeveréket, jó ízt ad az ilyen "semmilyen" ízű húsoknak, hagytam állni min. fél órát, de ennél több sem árt. Olajat forrósítottam egy nagy sepenyőben és kérget sütöttem a húsdarabkákra, jól átforgattam, majd ment hozzá a rengeteg fokhagyma, cukkini, zöldborsó, tejszín, só, bors és összefőztem 5 - 10 perc alatt, majd a végén belenyomtam az ömlesztett sajtot, picit rotyogtattam még és kész. Közben a szokásos módon pirítottam rizst olajon, felengedtem vízzel, sóztam, petrezselymet szórtam rá és csendes tűzön megvártam míg teljesen magába szívta az összes folyadékot, addigra meg is puhult. Rizs helyett spagettivel, makarónival is el tudom képzelni, csak akkor jó sok reszelt sajttal szórnám még meg. Tálaltam. Finom volt és gyors.

Aszalt barackos pulykamell

február 1, 2011 Húsételek, pulyka Hozzászólások kikapcsolva
  Na, ezt sem most ettük :-)  
Nagy kedvencünk a gyümölcs-hús párosítás, ez meg itt egy különösen finom darab! A pulykamell omlósra sül a füstölt szalonnacsíkok alatt, és teljesen átjárják a fűszerek - fokhagyma, rozmaring, fehérbor!! - aromái.
Hidegen és melegen egyaránt kitűnő fogás!  

Birssel sült pulyka

Nagy barátok vagyunk a birsalmával. Felénk igen elterjedt a birsalmás kacsaleves, s ilyenkor ősszel tradicionálisan főztünk egy irdatlan fazékkal.Idén még nem, de ami késik...
Nemrég gyönyörűséges birsalmákat kaptam a piacon, 3 db másfél kilót nyomott... Valami hús kellene mellé! Ekkor csodálkoztam rá a húspultban a - szerintem - sokak által méltatlanul mellőzött pulykaszárnyra, a többi meg már jött magától.
A hússal együtt rózsaszínűre sült birsalmát a végén leturmixoltam, s ez a cucc olyan finom lett önmagában, hogy térültem-fordultam, s kikanalaztam a felét a lábasból :-DD Kicsit izgultam, Zuram mit szól a bizarr színű gyümölcspüréhez - de kár volt. Roppant elégedett volt az ebéddel.
Birssel sült pulyka
Hozzávalók:
  • 2 pulykaszárny
  • 2 nagy birsalma/birskörte
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 2 ágacska friss rozmaring
  • só, bors
A pulykaszárnyakat megmossuk, forgójánál kettévágjuk (könnyebb így forgatni sütés közben). Sózzuk, borsozzuk, tepsibe tesszük.
A birsalmákat megmossuk, kettévágjuk. Magházát kiemeljük az esetleges lakókkal egyetemben, majd 2-3 darabba vágjuk.
A vöröshagymát megtisztítjuk, cikkekre vágjuk.
A birsalmát, a vöröshagymát és a pucolt fokhagymát a hús köré szórjuk, mellédobjuk a rozmaringágat. 1 dl vizet öntünk alá, s fólia alatt 1-1,5 óra alatt puhára pároljuk, majd a fóliát levéve megpirítjuk a húst.
A szétomló, rózsaszínre sült birsalmát, a vöröshagymát, fokhagymát, rozmaringot óvatosan kiemeljük a tepsiből, s botmixerrel pépesre zúzzuk. Kóstoljuk meg, ha kell, kevés sóval és borssal korrigáljuk az ízét.
A sült húst ezzel a pürével és krokettel tálaljuk.
Pazar :-)

Legújabb vélemények:

  • martinelli: Nagyon jól néz ki!...
  • recepti: Ubozavam ovo corbu. Vraca u zivot...
  • Kovácsné Márta: Szia, nagyon jól néz ki a humuszod, én dió helyett szezámpürét használok és a tetejét megszórom gránátalmával. Nyáron szoktam keverni hozzá friss kori...
  • babi: finom...
  • Ildi: jó lett...
UA-1101474-22